Vállalkozói sikerkulcsok I.

2024.01.21

Vállalkozói készségek és kompetenciák

A vállalkozói lét sok ember számára vonzó. A fogalmat misztikus köd lengi be és sok a vele kapcsolatos tévhit. A Vállalkozói sikerkulcsok c. sorozatomban arról lesz szó, hogy ha valaki szeretne vállalkozóvá válni, mi szükséges ahhoz, hogy sikerre tudja vinni. 

Senki sem születik sikeresnek, hanem attól lesz az, hogy érdeklődő, kreatív, nyitott, és a céljaikért hajlandó keményen dolgozni. Jó hír, hogy ezek a kompetenciák, készségek tanulhatóak, fejleszthetőek. 

Szakértelem + háttérismeretek (jogi, pénzügyi és marketing)

Ahhoz, hogy legyen kereslet a vállalkozásunk terméke vagy szolgáltatása iránt, az emberek hajlandóak legyenek fizetni érte, jónak kell benne lennünk, értenünk kell hozzá, a téma szakértőjévé kell válni. A szakmát tehát jól meg kell tanulni és folyamatosan fejleszteni tudásunkat.

Tudnunk kell jól menedzselni a vállalkozásunkat és megtalálni a célpiacot. Ehhez szükséges, hogy tisztában legyünk:

  • a gazdasági helyzet adta lehetőségekkel/korlátokkal
  • a jogi háttérrel, vonatkozó törvényekkel, jogszabályokkal és rendeletekkel
  • ismerjük a piac többi szereplőjét (a kereslet nagyságát, a konkurenciát)
  • rendelkezzünk pénzügyi ismeretekkel (bankolás, számlázás, hitelek, pályázatok, üzleti terv, pénzügyi terv, biztosítások stb.)
  • és értsünk a marketinghez.

Mindez nem elég elméletben, a gyakorlatban kell tudni.

Egy nemes cél

Ha csak robot módjára dolgozunk a pénzért, nem leszünk átütők, vonzók a vevők, megrendelők számára. Kell egy olyan személyes cél, amiért akkor is hajlandóak vagyunk keményen küzdeni, amikor nem mennek jól a dolgaink.

Az emberek szeretik, ha az adott vállalkozásnak van valami magasabb rendű célja a profitszerzésen túl. Ez lehet valakiknek a segítése, az élet egy területének jobbá tétele, lehet környezetvédelemmel kapcsolatos, vagy valamilyen helyi jellegű kezdeményezés stb. Ezzel motiválni lehet az embereket a tőlünk való vásárlásra, illetve bizalmat építeni a vállalkozásunk felé, ami újabb ügyfelet hoz.

Megrendíthetetlen hit

Hinnünk kell benne, hogy amit csinálunk, az jó. Az tudja jól eladni a termékét/szolgáltatását, aki biztos benne, hogy jót tesz vele. Ez által lesz hiteles és kelendő a vevők körében. Lesznek időszakok, amikor ennek ellenére sem megy jól az üzlet. Ha jó hozzáállásunk van, hiszünk a vállalkozásunkban és magunkban, az át fog segíteni a nehéz szakaszokon. Ha keressük, meg fogjuk találni a megoldást.

Lelkesedés, lendület

A sikeres emberek egyik titka, hogy szeretik, amit csinálnak és ez látszik is rajtuk. Olyanokkal veszik körül magukat, akikkel felfelé húzhatják egymást, akitől inspirációt szerezhetnek. A kapcsolatépítéssel tudatosan foglalkoznak, sokat beszélgetnek, képzésekre járnak, üzleti találkozókon vesznek részt, és törekszenek arra, hogy az üzleti kapcsolataik a win-win (mindkét fél számára előnyös) alapelv szerint működjenek.

Kapcsolatépítés, kommunikációs képességek

A vevő-, és így a bevételszerzés egyik kulcsa a megfelelő kommunikáció és önbizalom: merjük magunkat és termékünket/szolgáltatásainkat megmutatni a világnak! Mert:

Aki nem tud rólad, az nem fog tőled vásárolni sem!

Meg kell tanulnod láttatni Magad. Ám senki nem születik erre, ezt is tanulni kell.

A vevőszerzéshez elengedhetetlen a kapcsolatépítés és a megfelelő kommunikáció. Ezért a vállalkozások ügyelnek rá, milyen anyagok, tartalmak kerülnek ki tőlük az internetre. A kommunikáció része, hogy hogyan, milyen módon, milyen csatornákon, milyen anyagokkal kommunikálunk az üzleti partnereinkkel, célpiacunkkal. Hozzátartozik:

  • az egységes céges arculat
  • a weboldal
  • a közösségi médiában való megjelenéseid minősége
  • valamint a személyes megjelenésed is.

Ezekre figyelmet kell fordítani már az elejétől, hiszen ezek alapján ítélik meg a látogatók, vevők a cégedet, termékedet/szolgáltatásodat, és ha nem tudod elnyerni a célpiacod bizalmát, nem lesznek belőlük vásárlók, vagy csak ár alatt tudsz nekik értékesíteni.

Kockázatvállalás

Számtalan olyan dolog jön, amire nem számítottunk és veszélyeztetik a vállalkozásunk létét, megrendítik az anyagi helyzetünket. Pl. olyan partner, aki nem fizet; hirtelen jött törvényi és jogi változások; bírságok; erős konkurencia; gazdasági válság; csökkenő kereslet; vagy csak egyszerűen megváltozhat a piac igénye. Ezek kikerülhetetlenek. 

Aki csak a kockázatokra fókuszál, az lefagy, elbukik. Aki bírja idegekkel és le tudja győzni az akadályokat, abból lesz sikeres vállalkozó.

A siker érdekében jól kell tudni tűrni a bizonytalanságot és vállallni a különböző kockázatokat.

Alázat, elkötelezettség, tanulás, kitartó munka

Sokan azt gondolják, azért akar mindenki vállalkozó lenni, mert nem akar dogozni, hanem a mások munkájából akar hasznot húzni. 

Mi sem áll távolabb a valóságtól! 

Vállalkozóként munkahelyet teremtünk saját magunk és mások számára, egyúttal felelősséget vállalunk értük. Nagyon sok munka kell, különösen az elején, hogy a vállalkozásunkat az emberek elkezdjék megismerni, vásárolni tőle, valamint továbbajánlani.

Sok beruházás és kitartó munka kell - gyakran több, mint amennyit alkalmazottként dolgoztunk. Az is benne van a pakliban, hogy éveket kell úgy dolgoznunk, hogy csak kevés hasznunk lesz.

Közben folyamatosan tanulnunk kell, lépést tartani a technika fejlődésével, fel kell állni a nehéz helyzetekből, és mindent megtenni azért, amiben hiszünk, dolgozni a kitűzött céljainkért. Csak így lehet sikerre vinni egy vállalkozást.

Kreativitás és versenyszellem

"Ami nem nő, az csökken" - így tartják a tapasztalt üzletemberek. Ha egy vállalkozás nem fejlődik, akkor nem stagnál, hanem visszafelé esik. A növekedéshez, fejlődéshez új ötletek, önbizalom, nyitottság, bátorság, találékonyság, sok kísérletezés, folyamatos megújulás, innováció, az új helyzetekhez, igényekhez való alkalmazkodás, és az új lehetőségek gyors felismerése szüksgéges. 

A konkurencia lekörözéséhez, sikerességhez nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozó akarjon jobbá válni. Jobbá válni a tegnapi énjétől és a konkurenciájától. Kell az akarat, hogy a termékünk vagy a szolgáltatásunk ott legyen a legjobbak között, mi nyerjük el a megrendeléseket, a célpiac bizalmát.

Vezetői képességek

Akár alkalmazottakkal dolgozunk, akár egyéni vállalkozóként, vezetői képességekre szükségünk van: jó ítélőlépesség, előrelátóság, döntésképesség, kötélidegek, rugalmasság, alkalmazkodó képesség, szorgalom, kreativitás, önfegyelem, kockázatvállalás, kudarctűrés, céltudatosság, delegálás, bizalom, motiváló erő, karizma, képesség az irányításra stb.

Erről bővebben egy következő blogbejegyzésben lesz szó.

Fegyelem, jó időbeosztás

Vállalkozóként nincs főnökünk. Mi vagyunk a főnök. Úgy tűnhet, nem vagyunk időhöz kötve, mint egy alkalmazott, ez azonban csalóka! Ha rendszeresen nem tudjuk a teendőnket, nem tartjuk be a fontos napirendi pontjainkat, nem végezzük el a feladatokat, halogatunk (ez főleg fiatal vagy kezdő vállalkozóknál fordul jellemző), nem lesz sikeres a vállalkozásunk és súlyos kudarcot, nagy anyagi veszteséget szenvedhetünk el. 

Mivel nemcsak a vállalkozás konkrét tevékenységét kell ellátniuk, hanem rengeteg adminisztratív feladatuk van, a vállalkozóknak az átlagosnál sokkal jobban kell tudnia beosztani az idejét. Szervezettség és fegyelem nélkül nem megy. A vállalkozók általában

  • korán kelnek, későn fekszenek
  • határidőnaplót vezetnek
  • listázzák a teendőiket
  • minden fontos adatot nyilvántartanak
  • tájékozódnak az aktualitásokról
  • elvégzik az összes feladatukat, amit előírtak maguknak
  • delegálják a feladatokat és számonkérik az elvégzett munkát
  • tanulnak, fejlesztik magukat
  • folyamatosan kommunikálnak
  • relaxálnak, minőségi időt töltenek a családjukkal
  • karban tartják a testüket is.

Hogy minden beleférjen egy napba, és fenn tudják tartani az egyensúlyt a munka és a magánélet között, elengedhetetlen a fegyelmezettség és a jó időgazdálkodás. Erről részletesebben egy másik bejegyzésemben olvashatsz.

A lista a teljesség igénye nélkül készült. Ha van olyan, amit hozzátennél, írd meg Facebook-kommentben!

Több idő, több siker!

Vállalkozástámogató Virtuális Asszisztencia

Vállalkozóként is lehet nyugodt, tartalmas életed. Nézd meg, hogyan segíthet egy képzett virtuális asszisztens!

Az E-titkárság küldetése

Az E-titkárság elsősorban induló vagy kezdő vállalkozóknak segít a mindennapos adminisztrációban és a vevőszerzésben. Így a vállalkozónak lesz ideje a termékét, szolgáltatását tökéletesíteni, hogy versenyképesebb legyen a piacon, a vállalkozása növekedésnek indulhasson anélkül, hogy ő elveszne a sok megoldandó feladatban, teendőben, határidőben.

Az E-titkársággal pénzt, időt, energiát spórolhatsz!

Leveszem a terhet a válladról!

Jelentősen tudod növelni a bevételeidet, ha a feladatokat, amelyek sok időt rabolnak el tőled, vagy nem értesz eléggé hozzájuk, kiszervezed. Az E-titkárság szolgáltatásai:

Titkárnői feladatok, adminisztráció

Mintha az asszisztensed ott ülne melletted!

Gyorsan, pontosan, modern módszerekkel dolgozom. A kapcsolattartás telefonon és e-mailben történik. A dokumentumokat bármikor hozzáférhető és biztos helyen (felhőben) tárolom, hogy hozzáférhess, vagy akár velem párhuzamosan szerkeszthesd. Többé nincs oda-vissza küldés, így sokkal hatékonyabbá tettem az adminisztratív feladatok elvégzését, dokumentumszerkesztést, nyilvántartások vezetését.

Pénzügyi asszisztencia

A konkrét könyvelés kivételével minden, ami egy vállalkozás pénzügyeivel kapcsolatos. Velem mindig tudni fogod, mennyi pénzből gazdálkodhatsz, milyen teljesítendő tételeid vannak és milyen határidővel. Ezek alapján pedig megfelelő döntéseket fogod tudni hozni a vállalkozásoddal kapcsolatban. 

Vevőszerzés és marketing

Az online jelenlét kiemelten fontos egy induló vállalkozás számára, ám kevesen értenek hozzá és kevesen fordítanak rá elég időt. Pedig a vállalkozás csak akkor tud megmaradni és fejlődni, ha van elegendő megrendelése és minőségi szolgáltatást nyújt. Az E-titkárság abban segít, hogy vállalkozásod láthatóvá és elérhetővé váljon az interneten, és innen megrendeléseket, új vevőket tudj szerezni.

Légy Te is sikeres!

Töltsd ki az igényfelmérő kérdőívemet és mondd meg, Neked melyikre lenne a legnagyobb szükséged! Válassz vállalkozói csomagjam közül, most egy 10 órás próbaidőszakot kapsz ajándékba! :)

Ez is érdekelhet:

Olvasd el blogunk többi cikkét is!

Sokszor hangsúlyoztam, hogy a cégvezetőnek nem az a feladata, hogy elvégezze az adott szolgáltatást, legyártsa a terméket, hanem neki a háttérben kell folyamatokat és rendszereket kitalálnia, hogy hogyan működjön majd maga az egész gépezet, amit megálmodott. De mit is jelent ez konkrétan? Milyen feladataid vannak cégvezetőként?

EV. vagy kezdő vállalkozó vagy? Épp tervezed, hogy vállalkozó légy? Akkor ez Neked szól! Az évek során számos kisvállalkozással dolgoztam, és összegyűjtöttem a legfontosabb tudnivalókat, ami átsegíthet Téged a kezdeti nehézségeken. Megtudhatod, mire kell odafigyelned, ha sikeres szeretnél lenni!

Tudtad, hogy egy amerikai kutatás szerint a vállalkozók a munkaidő 8 órájából akár 6-ot töltenek adminisztrációval? A saját ügyfeleim körében készült, non-reprezentatív felmérés adatai hasonló eredményt mutatnak.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el